2024. október 5. otthon a Diósgyőr ellen

A fenti ábra közkívánatra került be. Egyik társam alkotása a meggondolatlan kijelentésemre, melyet az újabb rangadó előtt tettem. A két győzelem tévesen hamis illúziókba ringatott, elhittem, hogy a bab is hús, nagyon ritkán várok egyértelmű győzelmet, de ez most ilyen alkalom volt.

A legutóbbi bejegyzésben már írtam, számomra inkább a Diósgyőr elleni a főmeccs. Történelmileg ez a frissebb rivalizálás, krónikások szerint a 90-es évek elejére datálódik a kezdet, nem kis részben a Lokival való barátságuk miatt, szóval múltját tekintve jogos, hogy a többségnek miért a Debrecen a főellenfél. Két okból vannak nálam első helyen a miskolciak: 1, ahogy múltkor már volt róla szó, a Debrecen nagy korszaka az ezredforduló utánra tehető, ekkor ritkábban találkoztunk, és akkor sem volt kiegyenlített a párharc. A Diósgyőr ellenben végig ugyanolyan bűn gyenge csapat maradt, mint mi. A 90-es és a 2000-es évek mindkét klubnál az osztályváltásokról szóltak, nagyjából ugyanakkor jutottunk fel-estünk ki, így a Lokival ellentétben a Diósgyőrrel szinte minden évben játszottunk, és megmaradt a háromesélyesség. A másik ok a lelátón keresendő. A Debrecennel is parázs volt mindig a hangulat, de a Diósgyőr elleni valahogy számomra mindig pikánsabb volt, nem nagyon emlékszem balhé nélküli meccsre az ezredforduló környékéről. Egyszer több mint 20 éve idegenben is volt „szerencsém” egy botrányos végkifejletet átélni, amikor a rohamrendőrök akadályozták meg, hogy nagyobb baj legyen. Mivel ezek az élmények meccsre járós korszakom kezdetén történtek, ekkor ugye Loki elleni rangadók nélkül, így ez az időszak rám nagyobb benyomást tett, emiatt maradt meg nálam a Diósgyőr a legnagyobb riválisnak. De nem veszek össze senkivel a listasorrenden, abban mindenki egyetért, hogy mindkét párharc érzelmekkel bőven túlfűtött.

Ismét szombat reggel indultunk útnak. Ezúttal csatlakozott hozzám barátnőm és egy pesti barátom is. Családlátogatás után tartottam egy rövid városnéző túrát, majd ettünk a Totalban egy nyíregyi kiflis gyrost. A gasztronómiát ezúton hanyagolnám, az interneten bőven találni írást, mi a különbség a nyírségi és a más tájakon lévő gyrosok között, maradjunk annyiban, még ha nem is autentikus, de ízben a hazainak nincs párja. Nekem a személyes kedvencem a Twin Peaks és a Total, de az itteni preferencia kapcsán sem lesz kenyértörés senkivel.

Kb. a kezdés előtt egy órával már bent voltunk. Ezen a ponton most kettészedném az értékelést. Előbb kezdem a pályán történtekkel: szerencsétlen meccs volt. Az első félidőben a Diósgyőr egyszer jött át, abból gól lett. Benne volt a játékban, hogy a második félidőben fordulhat a kocka, de a szünet után rögtön az első támadásból gólt kaptunk, így el is dőlt. Mentek a srácok becsülettel, de ez egy ilyen nap volt, hogy semmi nem jött össze. Bosszantó, hogy ez pont a rangadón alakult így, ráadásul nem egy világverő ellenféllel szemben, de sajnos megtörténik az ilyen is.

Szurkolói szempontból is felemásra sikerült az este. A telt ház ismét adott volt, de nem ez volt életünk meccse. Először a koreóba csúszott hiba. Az elgondolás jó volt, de élesben kiderült, nem volt szerencsés a színválasztás., ezt a Tábor is korrekten elismerte. Hozzáteszem, azért messze nem volt annyira katasztrofális, amilyen szinten osztották az ívet a rivális drukkerek, és nem mi voltunk sem az első, sem az utolsó csapat (a múlt idényben sem), ahol becsúszott egy rosszabbul sikerül látvány, de el kell ismerni, volt már jobb is. Illetve összességében a szurkolás sem volt az igazi. A Tábor tette a dolgát becsülettel, de itt most kijött az, hogy a kapu mögé odakerültek olyanok is, akik máshova már nem kaptak jegyet, de egyébként nem részei a szervezett szurkolásnak. Az elmúlt két meccsen az eufória még vitte előre a dolgokat, itt egy vesztes meccsen szembesültünk azzal, hogy 9 évet nem lehet egy hónap alatt bepótolni. És ezért nem is lehet szemrehányást tenni senkinek. Tiszteletem mindazoké, akik végig kitartottak, de be kell látni, a többség a sikerekre és a körítésre mozdul. Új helyzet állt elő, hogy a kapu mögé jövő szurkolók létszáma a sokszorosára nőtt, és ez egy kellemes gond, de nyilvánvalóan kellett idő, amíg összeálltak a dolgok. A Tábor is ezt a célt fogalmazta meg, hogy tovább kell menni ezen az úton, bevonni a drukkolásba az újonnan jötteket, hogy legközelebb már ne csak „turistaként” legyenek jelen. A későbbi meccseken jól látható, mekkorát fejlődött az együttes szurkolás.

2024. október 19. idegenben az Újpest ellen

Gondolkodtam, hogy a Diósgyőr-meccset külön bejegyzésbe írjam-e, mégiscsak rangadó, de mivel eredmények szempontjából az október kb. összefügg és az új szezonig már egy hónap sincs, így inkább haladok, a következő 4 meccs úgyis összefoglalható néhány bekezdésben.

A válogatott szünet után újabb pesti túra következett. Ajka miatt számomra felértékelődött, hogy nem kell kimozdulni. Ezúttal egyénileg ment mindenki, a vendégszektorban kb. 450-en voltunk. Szerintem ez volt az a pont, amely tényleg változás felé irányított minket szurkolásban. A hazai meccseken magyar szinten sok néző volt a múltban is általában, de az idegenbeli túrákra a 200-300 főt csak ritkán sikerült átlépni, ugyanaz a mag járt mindig. Bár egy örök liftezős csapat esetén szerintem ez sem gyenge létszám, pláne összehasonlítva sok tradicionális NB I-es csapattal, de el kell ismerni, vendéglétszámban általában elmaradtunk a nagy támogatottságú pesti csapatoktól vagy keleti riválisainktól. Így pozitív sokként ért minket, megszokott túrázókat a nagy létszám. Valami elindult, és hol volt még a vége?

A meccs kiegyenlített volt, a 89. percben sikerült elbukni. A játék rendben volt, de kezdett már sok lenni a szimpatikus vesztes szerepe.

2024. október 27. otthon a Zalaegerszeg ellen

Sikerült barátnőmet rábeszélnem, hogy jöjjön velem haza, de kijelentette, hogy ezúttal nézni is akarja a meccset, nemcsak szurkolni, így az oldallelátón ült anyukámékkal. A telt ház elmaradt, de két vesztes meccs után majd’ hatezren így is összegyűltünk. A játék ezúttal döcögött, a ZTE rúgott egy gólt az elején, és őrizte az előnyt, a 89. percben sikerült egyenlíteni. Így valamit visszaadott az élet abból, amit Újpesten elvett, de a bennmaradáshoz az ilyen meccseket nyerni kell.

2024. október 30. kupameccs idegenben az Ajka ellen

Esküszöm, nem bundáztam meg a sorsolást, de nyilván kapóra jött. Ellenben mindenki másnál oltári nagy kiszúrás hétköznap az ország túlvégére túrázni. Persze, alapból feszített a menetrend, a kupát is le kell játszani valamikor, az ilyen alkalmakra nincs jó megoldás.

5-re tették a kezdést, volt némi felgyülemlett plusz időm, így 3 után leléptem a gyárból, kajáltam, majd irány a stadion. Nagyjából 30-40-en lehettünk a vendégben, de végig toltuk a szurkolást.

Kb. ugyanazt tudnám ide is írni, mint az előző körhöz, de a játékosok ezúttal sem fogadták meg az „intelmeimet” a kupára vonatkozóan. Megint egy kettőzött erővel küzdő NB II-es csapat ellen szenvedtünk.Ez a meccs 3-3 lett. Egyébként éreztem, hogy nem lesz egyszerű, Ajkára a másodosztályban is szenvedni jártunk (legutóbb a feljutásunk bebiztosítását tolták el egy héttel), várható volt, hogy nem adják könnyen magukat. A 11-es párbajt legalább behúztuk most is, reménykedhettünk, hogy lesz erő hétvégére.

2024. november 2. idegenben a Győr ellen

Bár már november, de témában illik az előzőekhez. A kupameccs után sikerült csütörtökre home office-t kérnem, így Ajkán bekéredzkedtem egy társamhoz. Ezért és a hosszú hétvége miatt volt lehetőség barátnőmmel is lenni meg Győr amúgy sincs messze, így nem hagytam ki. 4-en mentünk kocsival, Győr előtt bevártuk az otthonról érkezőket. A parkolóban az egyik vezérszurkoló megkérdezte, hogy tudok-e zenélni. Mivel még nem tudtam, mire megy ki a játék, gyanútlanul eldicsekedtem kb. 25 éves zenei múltammal. Cserébe megnyertem a dobos pozíciót aznapra, mivel a két első számú ütős egyike sem jött. Kezdésre épp csak beestünk, úgyhogy már mentem is a mély vízbe. Azért korábbi meccseken füleltem, meg jött egy társunk a zenei alma materből, aki adta az instrukciókat, egyébként sem Bohemian Rhapsody kaliberű ritmust kell ledobolni.

A meccsből így semmit sem láttam, 1-1 lett, a gólról is lemaradtam, felfogtam úgy, hogy én doboltam be. A döntetlent aláírta volna mindenki, ez már nem az első fordulós ETO volt. Jöhetett az őszi szezon záró szakasza.

Képek forrása: Mastiffs oldala és társaim alkotásai